A III. Budapest International Film Festivalon a sok-sok izgalmas film mellett sor került érdekes szakmai programokra is, amelyek közül talán a legfontosabb a magyar filmipar és filmszakma jövőjét taglaló Filmrendszerváltás. Ezen az átalakulás kulcsfigurái szólaltak meg és vázolták fel a várható jövőt. Van remény, de még rengeteg munka vár mindenkire!
Az áprilisi országgyűlési választások végeredményét talán első látásra túlzás volt rendszerváltásnak nevezni, ám elég csak végignézni a hazai filmiparon, hogy nyilvánvalóvá váljon: ebben semmi túlzás nincs. Az utóbbi fél évben felbomlott szinte minden, ami az elmúlt tizenhat évet meghatározta ezen a fronton: a Nemzeti Filmintézet fejesei távoztak, Nagy Ervin vezetésével bejelentették a filmes fősodor átalakítását, valamint alulról jövő kezdeményezésként, a szakma részéről elindult a Filmreform-mozgalom. A jelszó a demokrácia, mármint a valódi demokrácia, ami sokak szerint nem jellemezte az utóbbi tizenhat évet. Ahhoz képest
egy új, európai színvonalú, professzionális és demokratikus magyar filmtámogatási és érdekképviseleti rendszert kell kialakítani.
Nem vitás tehát, hogy valódi filmrendszerváltás történt áprilisban. Illetve még épp csak elkezdődött, mivel ez egy talán örökké tartó, a konstans megújulásról szóló folyamat lesz, hangsúlyozták a Filmrendszerváltás – Az átalakuló magyar filmszakma pillanatképe vendégei.
Miért volt szükség egyáltalán filmrendszerváltásra? A Nemzeti Filmintézet és elődje, a Magyar Nemzeti Filmalap nem megfelelő módon jött létre, sőt a filmszakma képviselői úgy érezték a 2010-es évek elején, hogy ezt az egyablakos rendszert rájuk kényszerítették, mivel elmaradt a megfelelő egyeztetés és párbeszéd. Ugyan a korábbi filmszakmai szervezettel, a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal is voltak gondok, ezt a 2010-ben megalakult új jobboldali kormány módszeresen bedöntötte, hogy felépítse a saját pénzosztó szervét, amelyen keresztül kontrollálhatja a filmgyártást is. Persze az Andy Vajna kormánybiztos nevével fémjelzett MNF-et utólag még pozitívabban értékelhetjük, hiszen az MMKA-korszakban tevékenykedő szerzői filmeseket sem szorította parkolópályára (lásd Mundruczó Kornéltól a Jupiter holdját vagy Török Ferenctől a díjnyertes 1945-öt).
Ám Vajna halála után a jobboldali, kormányközeli sajtóból sorra érkeztek támadások a Filmalap ellen,
többek között a magyar történelemmel foglalkozó filmeket követelve. Ezt követően a pénzosztó szerv átalakult Nemzeti Filmintézetté, felszaporodtak az államilag finanszírozott történelmi filmek (Most vagy soha!) és sorozatok (Aranybulla), amelyeket az ellenzéki sajtó gyakran kurzusfilmként emlegetett, mert kisebb vagy nagyobb mértékben átitatta őket a kormánypropaganda. Míg ezekre akár több milliárd forintot elköltött az állam, a világszerte sikeres szerzői filmeseink (kiváltképp a magyar filmiparból gyakorlatilag kiszorított Pálfi György) a perifériára kényszerültek. Emiatt
a valódi művészi értéket képviselő alkotások független gyártásban készültek el,
elég csak Hajdu Szabolcs lakás-trilógiájára, Schwechtje Mihály az MNF és az NFI által egyaránt elutasított műveire (Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂, Sünvadászat), Reisz Gábortól a nyíltan politizáló Magyarázat mindenre című szatírára és az idei rendszerváltás emblematikus művévé vált Itt érzem magam otthonra (rendező: Holtai Gábor) gondolni. Ám függetlennek lenni Magyarországon annyit jelent, hogy rendezőink a szakmai és baráti közegükből kért és kapott szívességekből, méltatlanul alulfizetett stábbal kénytelenek dolgozni,
Abban a szakma egyetért, hogy egy normális filmgyártás nem így kellene, hogy működjön. A mostani, felülről és alulról építkező filmrendszerváltási kezdeményezések és folyamatok mind azt célozzák meg, hogy ne az ebben az értelemben vett független filmezés legyen a standard modell Magyarországon, hanem
politikai pártállástól függetlenül, a művészi kvalitásokat szem előtt tartva bármelyik alkotó megvalósíthassa elképzeléseit.
A BIFF Filmrendszerváltás-beszélgetése három különböző perspektívából, három blokkban mutatta be a problémakört. Az első blokkban a Nemzeti Filmintézet ideiglenes döntőbizottságának tagjai, Tóth Csaba producer és elnök, Pataki Ágnes producer, valamint Zabezsinszkij Éva forgatókönyvíró és casting director számoltak be az utóbbi szűk fél évben végzett munkájukról (a negyedik tag, Zurbó Dorottya rendező külföldi elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni). A második blokkban a FilmReform2026 mozgalom és a White Paper mögött álló szakemberek, Ugrin Julianna (MADOKE, az NFI átmeneti igazgatótanácsának elnöke), Pigniczky Réka (MADOKE, White Paper egyik főszerkesztője), Kocsis Ágnes (rendező, Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete), Temple Réka (MAPSZ) és Deák Dániel (Friss Hús, Filmfesztiválok Társasága) meséltek a mozgalom múltjáról, jelenéről és terveiről. Végül pedig a harmadik blokkban Petrányi Viktória producer értekezett az átalakításról, mivel őt a Filmreformért felelős miniszteri biztosnak jelölték ki a filmrendszerváltás idejére. Abban mindannyian egyetértettek, hogy egyrészt ez egy átmeneti állapot, amelynek az a célja, hogy minél kevésbé központosított és a politikától független legyen a filmszakma. Másrészt
mindannyian üdvözölték, hogy sok mindenben nincs konszenzus.
Ez elsőre talán furcsának tűnik, de valójában az elmúlt 16 évben működő rendszerrel éppen az volt a probléma, hogy nem is lehetett kérdés: van-e konszenzus vagy nincs. Éppen ezért azokra a dolgokra különösen nagy figyelmet kell fordítani, amelyekben nincs egyetértés a szakma különböző képviselői között, mivel ezekről kell vitázni, ezeket kell úgy megoldani, hogy végül kialakuljon a közös nevező.
Nyilvánvalóan a legizgalmasabb és legkritikusabb blokk az NFI-é volt, hiszen ez a sokat kritizált egyablakos rendszer mintegy „antagonistája” volt a kortárs filmtörténetnek. Ahogyan azt az átmeneti döntőbizottság tagjai is megerősítették, az áprilisi választásokat követően a Filmintézet vezetősége, beleértve Káel Csaba kormánybiztost és a döntőbizottságokat is, gyakorlatilag azonnal feltették a kezüket és elhagyták a süllyedő hajót. Ez gyakorlatilag azt is jelezte, hogy semmi kétség nem fér hozzá,
a regnáló politikai hatalom és a filmkészítés az utóbbi 16 évben jelentősen és túlságosan is összefonódott.
Ez pedig – mint azt 20. századi történelmünk során több ízben is tapasztalhatta a magyarság – nem egészséges a filmművészetre nézve. Így hát az ideiglenes döntőbizottsági tagok azt a kemény feladatot kapták, hogy a július közepéig befutott és függőben maradt nem kevés filmes, illetve televíziós pályázatot elbíráljak, valamint biztosítsák a már folyamatban lévő projektek gördülékeny megvalósulását és eljutását a közönséghez.
Tóth Csaba elmondta a BIFF beszélgetésén, hogy
bár ez hatalmas munka számukra, de „nagy kaland” és „érdekes kihívás” is.
Az eddigi, két és fél hónapos működésük alatt 317 döntést kellett meghozniuk, valamint 38 játékfilmet kellett jóváhagyniuk. A kemény munka során pedig mindannyian szembesültek azzal, hogy ez a rendszer miért is szorul jelentős átalakításra. Így például szükséges a döntőbizottság leszűkítése ötnél kevesebb tagra, valamint sokkal komolyabban kell a szakmai szelekciós szempontoknak érvényesülniük a pályázatok elbírálásakor. Tóth meglátása szerint alaposan át kell gondolni, milyen fajta filmekre van szükség, mert az általuk vizsgált televíziós projektek 99%-át senki sem fogja látni a meglehetősen abszurd bemutatási kötelezettségek miatt. Volt például olyan film, ami még csak nem is a közmédiában, hanem egy helyi televízióban, éjszakai műsorsávban ment le. Joggal felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért kellett ezeket elkészíteni?
Tóth és társai szerint ezzel összefüggésben nagy szükség van a költségvetés racionalizálására is. „Néha visszanéztük, hogy mennyiből készülhetett ez a film, amiben egy néni ül egy széken egy órán keresztül, és tulajdonképpen semmi más nem történik, és mennyiből készülhetnének azok a filmek, amelyek most pályázhatnának gyártásra. Itt azért voltak problémák” – ecsetelte az átmeneti döntőbizottság elnöke, aki szerint a jövőben egy gyártási igazgató szerepe nagyon fontos lehet az NFI-nél. Ugyanis
arra ügyelni kell, hogy egy dokumentumfilmre ne szórjanak el irreálisan sok pénzt.
Az előző döntőbizottság az Ákos-filmnek, az Ember maradjnak például 326 millió forintot ítélt oda, ám a mozis pályafutása során kevesebb mint 21 ezer nézője volt és valamivel több mint 50 millió forintot termelt a Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint. Az pedig köztudott, hogy az Ember maradj miért készülhetett el és miért ennyi állami pénzből (Ákos soha nem rejtette véka alá, hogy a Fideszt támogatja). Ezért nagyon egyetérthetünk Zabezsinszkij Évával abban, hogy
egy egészséges filmiparban a filmek nem politikai, hanem szakmai alapon kapnak támogatást.
„Nagyon fontos volt, hogy apolitikus legyen ez a döntőbizottság. Ezt szerintem megint mindenki érti, hogy mit jelent. Mivel a pályázatok nagy része a választások előtt jött be, így ez nem volt mindig könnyű, mert néha elég egyértelmű volt, hogy kik és miért pályáztak, de itt is határozottan arra koncentráltunk, hogy minek milyen tartalmi jellege van” – fejtette ki Zabezsinszkij.
Az átmeneti döntőbizottság tagjai továbbá nagyon fontosnak tartják most és a jövőre nézve is, hogy a BIFF-hez hasonló fesztiválok, mint a közelgő Verzió, valamint a fiatal, pályakezdő alkotók is támogatáshoz jussanak. A szakemberek különösen lényegesnek tekintik az ellehetetlenített Inkubátor program rehabilitációját. Ehhez persze kevés pénz áll rendelkezésükre: 2,8 milliárd forintból kell gazdálkodniuk, ehhez reményeik szerint kapnak még 1 milliárd forintot. Általában érvényes az összes produkcióra, hogy a jövőben markánsan javítani kell a projektek művészi színvonalán. Főleg persze a tévéfilmes kategóriában; ezen a fronton siralmas volt a helyzet, a pályázatok jelentős részének nem ítéltek meg támogatást. Így a cél az, hogy
az aktuális társadalmi problémákkal foglalkozó és művészileg is nívós, tehát formanyelvileg érdekes alkotásokat állítsák a megvalósulás útjára.
A Nemzeti Filmintézet beszámolója után következett az alulról építkező FilmReform2026 mozgalom, amelyre a sokszínűség jellemző. Itt ugyanis tényleg képviseltetik magukat a fesztiválok, a játékfilmes, a dokumentumfilmes és az animációs filmalkotók. Idén május 8-án tartották meg az Eurocine Budapest 2026 nevű rendezvényt, amelyen a blokk főszereplői is jelen voltak Nagy Ervinnel egyetemben. Ennek alkalmával a FilmReform képviselői, köztük az egyik alapító, Kolozsi László is előadták javaslataikat, amelyeket a közel százoldalas White Paper című dokumentumban összegeztek.
A főbb célkitűzések rezonálnak mindazzal, amit az ideiglenes NFI-döntőbizottsági tagok is mondtak.
Például demokratikusabb, szakmai alapú filmgyártás, a döntéshozókat nyílt pályázati és szakmai, ne pedig politikai alapon válasszák, többablakos finanszírozás, regionális filmalapok, vidéki filmkészítés és egy új filmtörvény igénye.
Ugrin Julianna elmondta, hogy az egész mozgalom tulajdonképpen egy, az áprilisi választási győzelmet követő ünnepléssel indult, ahol nagyon sok, a szakmán belül fontos ember megfordult. Itt, illetve
egy későbbi kerekasztal-beszélgetésen merült fel annak az ötlete, hogy a rendszerváltást kísérje egy filmrendszerváltás,
azaz a filmszakma képviselői tegyenek lépéseket a saját jövőjükért. Pigniczky Réka szerint sok volt a panasz a dokumentumfilmes körökben is annak kapcsán, hogy sok az elutasítás, nem kapnak pénzt, mire ő azt javasolta, hogy ne panaszkodjanak, hanem találjanak ki egy új pályázati rendszert. A White Paper ötlete így született meg amerikai mintára. Temple Réka és Kocsis Ágnes is csak megerősíteni tudták, hogy a többiektől függetlenül, a saját egyesületükben is felmerült annak lehetősége már évekkel a sorsdöntő országgyűlési választások előtt, hogy ezt az egészet meg kellene reformálni. Sőt, az innovációkat be kellene iktatni a filmtörvénybe. Különösen aggasztó volt sok szakmabeli számára a Színház- és Filmművészeti Egyetem felülről indított szétzúzása, valamint a Balázs Béla- és Kossuth-díjak politikai alapú kiosztása.
Deák Dániel a saját frontjáról,
a Friss Hús filmfesztivál felől ragadta meg a legfrappánsabban a FilmReform lényegét: katartikus és gyötrelmes.
Katartikus, mert kezdett elfogyni a levegő az elmúlt 16 évben, de most fellélegezhetnek. Gyötrelmes viszont, mert meg kell tanulni a demokráciát, ami kihívás a sok időigényes és olykor az idegrendszert próbára tevő viták miatt. „Azt nagyon erősen megtapasztaltuk, hogy a filmes közélet, az, hogy szabadon lehessen beszélni dolgokról, hogy a szakmai párbeszéd megvalósulhasson, az egyre rosszabb volt” – mesélte Deák. Felidézte, hogy annak idején a kormánybiztost (nem mondta ki név szerint, de valószínűleg Káelt, nem Vajnát) több ízben elhívták szakmai párbeszédre, de kétszer is lemondta. Ebből érezték mindannyian, hogy így bizony nem fog létrejönni semmilyen diskurzus. Éppen ezért, Temple Réka szerint jelenleg szinte fontosabb is a „hogyan” a „mit”-nél, vagyis hogy egyáltalán hosszú idő után tényleges párbeszéd folyik a filmszakma különböző képviselői és ágazatai között.
Azt mindannyian egyfajta sikerként könyvelik el, hogy a White Paper megvalósult, hogy május 8-án elő tudtak állni ezzel a programmal. Ebből ráadásul sok minden már valósággá vált, beleértve az NFI demokratikus átalakítását és kontinuitását. Minthogy
azzal mindenki egyetértett, hogy az NFI önmagában nem rossz intézmény, csak nem demokratikusan működött,
ezért reformra szorul, de semmiképp sem felszámolásra. Ugyanakkor ez csak a kezdet, és a FilmReform2026 tagjai szerint ez a folyamat soha nem fog, nem is szabad, hogy lezáruljon, mivel a filmszakma folyamatosan átalakulóban van, mindig lesz mit megvitatni. Kocsis Ágnes részletezte is, hogy miért nem lehet ez egy egyszerű és lezárt folyamat. Hatalmas műhelymunka előzte meg a javaslatcsomagot, a különböző egyesületek kidolgoztak egy saját koncepciót, majd munkacsoportok jöttek létre, ahol az egyesületek egymás között is megvitatták az említett elképzeléseket. A véglegesnek szánt dokumentumba pedig már csak azok a dolgok kerültek be, amelyekben mindenki egyetértett. Azonban Temple szerint a legérdekesebb ebben az egészben az, hogy minden egyesület kardoskodott azért, hogy a saját szakmája érdekeit képviselje akár olyan áron is, hogy nem születik konszenzus egy témában.
A demokratikus átalakulásnak ugyanis ez a lényege, hogy mindenki szava és ügye számít, mindenki hallathatja a hangját.
„Továbbra is tervezzük, hogy valamilyen formában, egy ernyőszervezet vagy bármilyen formában ez a FilmReform mondjuk más névvel, de együtt marad, és akkor a szakmának lesz egy olyan érdekképviselete, ami a jövőben ugyanígy közösen tud működni. Szerintem ez a hozadéka talán a legcsodálatosabb, hogy megtaláltuk egymást és mindenki mindenkivel tudott kommunikálni, és ez a jövőben is remélhetőleg nagyon jól fog működni” – ez volt Kocsis Ágnes záró gondolata, amivel a FilmReform többi tagja is egyetértett. Sőt, még a harmadik blokk főszereplője, Petrányi Viktória is egyetértett.
Petrányi eddig producerként tevékenykedett, Mundruczó Kornél művei (Szép napok, Delta, Jupiter holdja stb.) létrejötténél bábáskodott a Proton Cinema vezetőjeként. Ezért ő kiváltképp alkalmas arra, hogy a felülről építkező Filmreform miniszteri biztosaként segítse többek között a Filmintézet, így a magyar filmipar demokratikus átalakítását, hiszen éppen a Mundruczóhoz hasonló nagy szerzői filmesek szorultak ki ebből a rendszerből politikai okokból kifolyólag.
Petrányi minden megnyilvánulásából érződik, hogy tudatában van annak, mit jelent ez a pozíció, illetve mit nem szeretne, hogy jelentsen.
Ő egyfajta partnernek és közvetítőnek, nem „kormánybiztosnak” tartja magát, aki feltétlenül híve annak, amit a FilmReform2026 is megfogalmazott a Whiter Paperben. Petrányi első körben arról számolt be, hogy napokon belül, november elején kihirdetik a Filmintézet új vezetőjét. A hosszúra nyúlt szelekciót bonyolította, hogy nemcsak egy jó vezetőt kellett megtalálniuk, hanem ki kellett dolgozniuk azt a pályázati rendszert is, amelynek keretében kiválasztják a legalkalmasabb jelöltet. Petrányi Viktória mindenkit biztosított arról, hogy ez tényleg egy szigorú szakmai folyamat, amelyet egy ötfős értékelő bizottság vezényel le a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével, valamint egy komplex értékelő mátrix és személyes interjúk alapján születnek a döntések.
„Ahogy a demokráciát, úgy ezt a fajta profizmust is a nulláról kell felépíteni Magyarországon”
– hangsúlyozta a FilmReform2026-tal egyetértésben Petrányi Viktória.
Továbbá kiemelte, hogy nemcsak az NFI, hanem az NKA és a televíziós szféra szakmai átalakulását is ő segíti, és azt is nyomatékosította, hogy minden szervezet élén önálló ember fog állni. Vagyis az NFI-t mint intézményt nem ő, hanem majd a filmintézet vezetője fogja irányítani. Petrányi feladata a párbeszéd fenntartása és a javaslatok tolmácsolása lesz. Nagyon fontosnak tartja a különbözőséget, hogy a hatalom ne egy ember kezében összpontosuljon. Így hát
a „kormánybiztos” feladata nem lehet az NFI, de a Döntőbizottság vezetése sem, annak munkáját nem befolyásolhatja.
Elmondása szerint a döntések eredményeiről ő maga is a sajtóból vagy az NFI honlapjáról értesül, nem első kézből, tehát nem kötelesek beszámolni neki a munkájukról. A megbízása is legfeljebb két évre szól.
Emellett kitért arra is, szerinte milyen feladatok várnak rá és munkatársaira a jövőben. Mindenképp szükség lesz az új filmtörvényre, ami reményei szerint 2027-ben valamilyen formában már létezni fog, de ennek kidolgozása és elfogadtatása egy hosszadalmas folyamat lesz, mivel az Európai Unió szintjén is jóvá kell hagyni. Át kell gondolni a kisjátékfilmek finanszírozását, valamint sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a koprodukcióknak, így ennek a pontrendszerét is át kell értékelni. Petrányi szerint
fontos a regionális együttműködés és az olyan történetek elmesélése, amelyek nemcsak lokálisan, hanem európai szinten is érdekesek.
Így hát valahogyan ösztönözni kell a magyar rendezőket arra, hogy egyetemes történeteket meséljenek el. Ezzel összefüggésben a cél egy regionális V4-alap létrehozása, és hogy ne csak az NFI-n belül legyen több ablak, hanem az egész magyar filmtámogatási rendszer ismét több ablakossá váljon, mint amilyen a 2010-es évek előtt volt. Így például bizonyos feladatok megoszlanak majd az NFI és az NKA között, és Petrányi fontos szerepet szánna a kisebb műhelyeknek is, amelyek a fiatalok elindításában vennének részt. Ígérete ennek megfelelően az is, hogy vége az aránytalanul nagy támogatások korszakának, és az alapvető hívószavak a „transzparencia, a párbeszéd és a demokrácia” lesznek.
„El kell, higgyük, hogy egyfelé megyünk”
– ez volt Petrányi Viktória záró gondolata. Mind az ő, mind a korábbi blokk főszereplőinek beszámolói biztatóak és reménykeltők, még ha az átmeneti időszak szorongásokkal, bizonytalanságokkal és vitákkal telített is. Egy biztos: az irány jó, mert végre tényleg olyanok kerültek hatalmi és döntéshozói pozícióba, akik nemcsak értenek a filmművészethez, hanem tisztelik is azt és az alkotói szabadságot.
Filmrendszerváltás – Az átalakuló magyar filmszakma pillanatképe, Corvin Mozi, 2026. október 25.
Fotók: Erdei Anna Júlia, Márkus Barnabás
